Cégtörténet szellőzőtisztító szemmel

Gépészmérnökként a kompozit anyagok felé vitt az utam. Egy kompozit kéménybélelő anyag
fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cég főmérnöke majd saját vállalkozást alapítva
ügyvezető lettem ahol a kémények bélelésével és tisztításával majd kürtők marásával
valamint gyűjtőkémények felújításával foglalkoztam. A világot kéményes szemmel néztem.
Ekkor épültek Magyaroroszágon az első bevásárló központok és acélvázas gyártó és
raktár/kereskedelmi csarnokok. Ezen épületek szellőzőinek tisztítására kerestem megoldást
és találkoztam a dán Danduct cég vezetőjével és mind a mai napig képviselem őket
Magyarországon.
A kémények tisztításához is használhatóak ezek a berendezések de szerintem és ezt
bizonyítani nem tudom de én gondoltam arra legelőször, hogy panelházak szellőzőkürtőinek
a tisztítását is el lehetne végezni.
Az első tisztítási tapasztalatok felértek egy régészeti munkával. A panelházak
szellőzőrendszerét először megbontó vizsgáló tisztító munkák során elképedtünk a
lerakódott szennyeződés tömegén és állagán. A munka során mintákat vettünk és vizsgáltuk
majd próbáltuk bizonygatni a Panelházak Közös Képviselőinek, hogy egészségügyi
szempontból milyen fontos a Panelházi szellőzőkürtők tisztítása. Igyekezetünket a PanelAIR
jogilag védett eljárásban megfogalmazott műszaki és eljárás-technikai feltételrendszer
létrehozása mutatja, mely mind a mai napig alapját képezi az iparági szereplők munkavégzési
gyakorlatának.
A fordulópontot egy Debreceni Panelházban a szellőzővezetéken elterjedt tűz hozta el. Az
RTL Klub egyedül minket talált meg aki ezzel foglalkozik így riport készült velem. Ennek

hatására elterjedt a híre a Panelházi szellőzőkürtők tisztításának fontosságáról és sok
megkeresésünk volt. Természetesen sok vállalkozó vett tőlünk tisztító berendezéseket és
sokan rontották a hírnevünket minősíthetetlen ügyeskedő próbálkozásokkal.
Mára tisztult a kép és nem csak a belső levegő minőség hanem a tűz tovaterjedésének
megakadályozása végett négy évente kötelező a Panelházakban a szellőzőkürtők tisztítása.

Szirmai Balázs